A Cserehát mikroregió leírása

Csipkerózsika álmot alszik a Cserehát mikró régió, amelyre a munkanélküliség magas mértéke, a hiányos infrastruktúra, a lakosság alacsony képzettségi szintje, valamint a népesség elöregedése jellemző. A Cserehát mikró régió Kassa és Miskolc között fekvő vidéki térség, amely 75 magyarországi és 26 szlovákiai települést foglal magába.

A Via Carpatia Európai Területi Együttműködési Csoportosulás sikeres határon átnyúló akciótervének köszönhetően 4,4 millió euró értékű támogatás érkezik az említett térségbe. Az akcióterv az Interreg V-A SKHU Együttműködési Program keretében valósul meg. A pályázatban 15 partner vesz részt, melyek között egyaránt megtalálhatók a kis- és középvállalkozók, önkormányzatok, iskolák és a nonprofit szervezetek. „A pályázat fő célja, új munkahelyek teremtése, a régió belső lehetőségeinek kihasználása által. Az akcióterv központi témája a helyi termelés, amely nagymértékben hozzájárulhat a térség fejlődéséhez és versenyképességének növeléséhez. A pályázat keretében helyi termékeket gyártó üzemek, 5 piactér, oktatási központok és egy ún. Szent István ház kerül kialakításra, ahol olyan oktatási programok valósulnak meg, melyek biztosítják a hosszú távon munkanélküliek munkaérő piacra történő visszatérését”. Az akcióterven belül 11 új munkahely jön létre, a pályázatban résztvevő vállalkozók által

Létrejön a Szép Cserehát regionális márka, melynek köszönhetően beazonosíthatóvá válnak a mikró régióban előállított minőségi termékek.